Hallgassa meg hanganyagunkat a következő lejátszón:
Riportunk 1999-ben készült.
A Hatékony és
Eredményes Tanulásért Alapítvány elnökének, Kugyela Jánosnak az AVS (Audió Vizuális Stimuláció) területén végzett eddigi munkái.
Több mint 18 évig dolgoztam matematikusként, majd elvégezve a Közgazdaságtudományi Egyetem vállalkozó menedzser szakát, felnőttképzésben tevékenykedtem. A Semmelweis Egyetem mentálhigiénés diplomájának megszerzése óta főleg mentálhigiénés tanácsadással foglalkozom. Az AVS technikát 1995. óta alkalmazom elsősorban a tanulási, nyelvtanulási hatékonyság növelésére és a tanulási problémák megszüntetésére. A szerzői jogi védelem alatt álló ” Tudati Technológiai Módszer és Tanfolyami Rendszer ” egyik kidolgozója vagyok.
Ismeretterjesztő előadásaim a Tudati Technológiáról.
Általában heti egy ismeretterjesztő előadást tartok konzultációval kiegészítve már több mint 15 éve. Tartok ismeretterjesztő előadásokat iskolákban tantestületi üléseken és egészségügyi dolgozóknak is igény szerint. Az ismeretterjesztő előadásaimat az elmúlt években több mint 1500 fő hallotta.
Előadásaim konferenciákon.
UNESCO Közép Európai Szervezete WABT. Tudati Technológia, vissza a természetes állapotokhoz.
Parlament Népegészségügyi Program. A Tudati Technológia szerepe az egészség megőrzésében.
Nyírő Gyula Kórház Konferencia. A Tudati Technológia szerepe a betegség utáni rehabilitációban.
Csorvás Gyógypedagógiai Konferencia. A Tudati Technológia szerepe a részképesség zavarok kezelésében.
Állami Oktatás.
A Berzsenyi Dániel Főiskolán ( Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ. ) a Felnőttképzési, Andragógia Tanszéken 8 éven keresztül a tanulástechnika keretében speciális kollégiumként oktattam a Tudati Technológiát. Összesen több mint 2000 hallgatót vizsgáztattam eddig.
Az általam tartott Tudati Technológiai képzések.
A Tudati Technológiai Módszer és Tanfolyami Rendszer egyik kidolgozójaként Tudati Technológiai alapismereteket és Tudati Technológiai trénerképzéseket tartok. Eddig több mint 400 fő végezte el a tanfolyamaimat.
Állapotfelmérések, mentálhigiénés tanácsadás.
Az elmúlt 17 évben több mint 8000 főnek végeztem el a teljes körű energetikai, tanulási teljesítmény szint felmérését és adtam mentálhigiénés tanácsokat a problémák megoldására.
Az AVS iskolai alkalmazásai.
Balatonfűzfőn a dyslexiásokkal is foglalkozó Öveges Gimnáziumban 18 tanuló egyszerre történő kezelésére alkalmas stúdiót alakítottunk ki több mint 10 évvel ezelőtt. Tizenkilenc pedagógus végezte el a Tudati Technológiai trénerképzést. Fél évig minden héten egy délután én is ott voltam és segítettem a helyi trénerek munkáját. A stúdiót hatékonyan használják nem csak a dyslexiások, hanem az egyéb tanulási problémás gyerekek kezelésére, energiatöltésre és a nyelvtanulás hatékonyabbá tételére is. A Magyarországon az iskolai alkalmazásban úttörő munka nem valósulhatott volna meg, ha az alábbi kiemelkedő tudású és emberileg is kiváló pedagógusok nem tették volna bele a megvalósításba szeretettel azt a sok munkát. Hengerné Horváth Márta az iskola akkori igazgatója, Túri Sándor az iskola jelenlegi igazgatója, az induláskor igazgató helyettes, Kertayné Kőrösi Zsuzsanna szaktanár.
Tokaj és Tarcal általános iskoláiban 20-20 pedagógust készítettem fel a Tudati Technológia használatára. Egy PHARE program keretében mind a két iskolában 18 hónapig tervezetten használták a fény-hang készülékeket. Azóta is rendszeresen használják a tanulás megkönnyítésére.
A Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Életmód Központjában tartottam Tudati Technológiai trénerképzést, amin a Szegedi Egyetemről is többen részt vettek. Azóta mindkét egyetemen sikerrel használják a fény-hang készülékeket.
Idegen nyelv tanításának a segítése.
Európában elsőként 1996-ban 10 fős fény-hang készülék rendszerben az irányításommal kezdtük alkalmazni a Tudati Technológiát a nyelvtanulás hatékonyabbá tételében. Munkanélküliekből és általában nem a fiatalabb korosztályból álltak össze a csoportjaink. A tanulók többsége már korábban többször is próbálkozott nyelvtanulással sikertelenül. A Tudati Technológiával támogatott nyelvtanulással mindenki sikeres vizsgát tudott tenni.
Az általam kidolgozott AVS Technikával Támogatott Nyelvtanulási Módszer mind a csoportos, mind az egyéni nyelvtanulásnál eredményesnek bizonyult.
Megjelenés a sajtóban.
Mivel az Alapítványunk olyan független civil szervezet, amely szerencsére nincs kapcsolatban sem pártokkal, sem szektákkal, az anyagi forrásaink igen korlátozottak. A felkínált szereplési, bemutatkozási lehetőségekkel élni szoktunk. Az elmúlt években volt alkalmam az RTL –en kétszer, a Duna TV-ben, a Hegyvidék TV-ben, sok helyi TV-ben és több rádióműsorban szerepelni. Különböző újságokban, heti és havi lapokban jelentek meg írások, interjúk rólunk.